A hulladékkezelési piramis, avagy lehetőségeink a hulladék hasznosítására

A Föld erőforrás- és nyersanyagkészletei végesek, ezért az előállított javak fogyasztásakor minimalizálni kell azok pazarlását, hogy az utánunk következő generációk is részesülhessenek belőlük. Ennek egyik sarkalatos pontja, hogy szakítsunk a korábban megszokott lineáris gazdálkodással és előnyben részesítse mindenki (a tervezők, a gyártók, a felhasználók és a hasznosító műhelyek) a körkörös gazdálkodást azért, hogy a termék anyaga annak hulladékká válása után egy másik árucikk "bölcsője" lehessen. Segíteni kell, hogy egy felhasznált alapanyag a lehető legtovább maradjon a körforgásban, abból pedig a lehető legkevesebb hulladék kerüljön ki minden anyagfajtából, legyen szó papírról, fáról, fémről, vagy éppen műanyagról. Szerencsére a társadalmi elvárások, az ipari szemlélet és a törvényi szabályozások is ebbe az irányba mutatnak.

korkoros_gazdalkodas.pngA körkörös gazdálkodás folyamata, amelyben a lehető legtovább kell forognia a bekerülő alapanyagnak az újrahasznosítások által, és csak a legvégső esetben kerülhet ki ártalmatlanításra [1]

Ahhoz, hogy megértsük, pontosan mi a körkörös gazdálkodás, első lépésben meg kell érteni a korábban működő lineáris gazdálkodást. Ennek a régebbi, újrahasznosítás szempontjából előnytelen gondolkodásnak a lényege, hogy a tervezők felmérték a piac igényét, az alapján álmodták meg a terméket, amelyhez beszerezték a szükséges alapanyagokat, gépeket és energiát. Majd elkészítették az árut, azt a vásárló megvette, használta és a fogyasztása végén (vagy a termék elhasználódásakor) a terméket a hulladékgyűjtő kukába tette, amelyet a hulladékgazdálkodók lerakókba szállítottak. A hulladék lerakásával megtörtént a hulladék ártalmatlanítása, egyúttal a termék anyaga és a befektetett energia kikerült a gazdasági körforgásból.

linearis_gazdasag.png

A 2000-es évek elejéig uralkodó lineáris gazdálkodás szemlélete

Ez a szemlélet itthon sokáig megfigyelhető volt. Először, szigorúan kísérleti jelleggel, a budapesti Wekerle telepen élők próbálhatták ki a szelektív hulladékgyűjtést az 1990-es évek közepén. Korábban csak az iskolákban alkalomadtán rendezett papírgyűjtések voltak a szelektív gyűjtési lehetőségek. Az első jelentős szelektív hulladékgyűjtési hálózat a veszélyes hulladéknak minősülő használt elemek begyűjtésére irányult a 2000-es évek környékén. Végül, az első szelektív hulladékgyűjtő szigetek csak 2003-ban jelentek meg egyáltalán Budapesten (majd pár éven belül további nagyvárosokban is). Azaz 15 éve van lehetőség arra, hogy szelektíven gyűjtsük a papírt, a fémet, az üveget és a műanyagot [2]. Az utóbbi időben azonban a szelektív hulladékszigetek visszaszorulása figyelhető meg, döntően az üveggyűjtési pontok maradnak meg. Ennek egyik oka, hogy mellettük rendszeres az egyéb szemét lerakása, illetve, hogy egy közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a magyar emberek maximum 200 métert hajlandók sétálni a lakóhelyükről a hulladékgyűjtési pontig. Ha ezen belül nincs lehetőség a gyűjtésre, akkor a vegyes hulladéktárolóba teszik inkább azt a hulladékot is, amit szelektíven lehetne gyűjteni. Ezért a gyűjtőszigetek helyét egyre inkább a lakosság számára kényelmesebb, háztól történő szelektív hulladék elhordás veszi át.

szelektiv_gyujtoszigetek.jpgA lakossági nemtörődömség miatt rendszeresek a szelektív hulladékgyűjtő szigetek körül az illegálisan elhelyezett szemétkupacok [3]

A körkörös gazdálkodás lényege, hogy a létrehozott termékre alapvetően nem mint szemétre tekintenek az elhasználódás után, hanem mint értékes másodlagos alapanyagra. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy például a kőolajból létrehozott polietilén-tereftalát, azaz PET palack a lehető legtovább maradjon meg PET anyagnak (akár úgy, hogy palackként többször használják, vagy ismételten megolvasztják és ugyanúgy PET anyagként kerül vissza a körforgásban, csak egy másik új palackként, vagy éppen tojástartóként, esetleg seprű sörtéjeként). A cél a létrehozott anyag benntartása a körforgásban a lehető legtovább. Ennek alapja a hulladékká vált termék lehetőség szerinti újrahasználata; ha az nem lehetséges, akkor újrahasznosítása. A folyamatos hasznosításnál persze időnként szükség van a termék javítására, felújítására.

Az Európai Unió a hulladékkezelésre vonatkozóan irányelveket ad. Ennek keretében alkották meg a hulladékkezelés piramisát, amely rendszerezi a hulladékkezelési lehetőségeket aszerint, hogy azok mennyire kívánatosak. Ezt a rendszerezést egy piramisként lehet elképzelni (lásd alábbi ábra, amely egy fordított csonka piramist ábrázol), ennek csúcsán a hulladék keletkezésének megelőzésére kell törekedni, de legalább minimalizálni azt, a leginkább pedig a hulladék végső lerakását kell megakadályozni.

ujrahasznositasi_piramis.pngA hulladékkezelési piramis, amelynek csúcsán a megelőzés és minimalizálás található, míg a hulladékgazdálkodás szempontjából a hulladék lerakása a leginkább kerülendő, helyette a hulladék újrahasznosítását kell előtérbe helyezni, vagy ha az nem lehetséges, akkor visszanyerni belőle a lehető legtöbb erőforrást [4].

A leginkább üdvözítő a hulladék keletkezésének megelőzése. Ez véleményem szerint lehetetlen a jelenlegi fogyasztói társadalomban. Sőt, inkább az egyre nagyobb felhalmozás és felhasználás figyelhető meg. De azt is tudni kell, ha egy csomagolás a kezünkben hulladékká válik, az csak a teljes folyamat során képződő hulladék kis része. Ahhoz, hogy a csomagolás létrejöjjön, az alapanyag létrehozásakor, az anyagból történő termékgyártáskor és a szállításkor is hulladék keletkezik, amivel a végső fogyasztó nem találkozik és így nem is gondol rá. Igazából a legnagyobb mennyiségű pont nem a termék használatakor keletkezik! Sokkal jelentősebb az a hulladékmennyiség, ami a gyártásnál és szállításnál keletkezik.

A szomorú igazság: a fogyasztónak kevés lehetősége van a saját hulladékának csökkentésére. Amikor egy terméket levesz a polcról, pontosan látható, hogy mennyi hulladék fog képződni nála. Az, hogy a fogyasztónál mennyi hulladék keletkezik, lényegében eldől a termék gyártásánál. Amit a vásárló tehet az az, hogy minimalizálja a saját hulladékát és nem vesz el a pénztárnál egy új bevásárló zacskót, hanem helyette saját hátizsákot, fonott kosarat, meglévő egyéb táskát visz magával. Az életszínvonal úgy is tartható, ha tényleg csak annyi terméket vásárolunk, amit fel is fogunk használni (kerüljük a felesleges darabokat, amik csak megromlanak, vagy foglalják a helyet a polcon, így a kukába landolnak használat nélkül). Tehát az, hogy mennyi hulladék fog egy háztartásban képződni, annak nagysága döntően a terméktervezéskor eldől a gyártónál. Nem véletlen, hogy a PET palackok tömege az elmúlt 20 évben nagyjából a felére csökkent, ugyanis a termék falát a gyártók elvékonyították. Így 1-1 palack használatakor máris kevesebb hulladék képződik a felhasználónál.

Amire a vásárlónak hatása van az az, hogy egy terméket addig használ, amíg az a funkcióját megfelelően képes betölteni és az kielégíti a fogyasztói igényt. Ez lehet a műanyag palack többszöri újratöltése. De az is, hogy a mobiltelefont nem cseréli le azonnal, amint egy új modell megjelenik a piacon. Ha a boltban vásárolt műanyag bevásárló zacskót nem gyűri be az otthoni kukába, hanem később szemeteszsákként hasznosítja. Vagy, ha a helyi termelőktől vásárol a piacon, stb. Ebben igenis nagy a felelősségünk, mint ahogyan abban is, hogyha a terméket már nem tudjuk megfelelően használni, akkor azokat az anyagokat, amik szelektíven gyűjthetők, azt úgy is gyűjtjük. Arról mi, fogyasztók tehetünk, hogy 10 db PET palackból szelektíven csak 2,5-3 db-ot gyűjtünk vissza. A hanyag hozzáállás is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a lakossági hulladék közel 60%-a még mindig lerakásra kerül [5].

Persze kivétel erősíti a szabályt. Ha egy szelektíven gyűjthető termék jelentősen szennyezett, az lehetetlenné teheti az anyagában történő hasznosítást. Az ilyen hulladékot a kommunális hulladékgyűjtőbe kell elhelyezni, hogy a többi, amúgy jól hasznosítható anyag újrahasznosítását ne veszélyeztessük. A vegyes hulladékgyűjtőbe kerülő anyagokat már ritkábban válogatják szét szelektíven a hulladékgazdálkodók. Ahhoz, hogy az ilyen szemét lerakása ne valósuljon meg, a hulladékot leggyakrabban erőművekben elégetik, így legalább a befektetett energiát, vagy annak minél nagyobb részét hasznosítják villamos áram és távhő szolgáltatásával.

Források:

[1] Európai Parlament hírek: Körkörös gazdaság: mit jelent, miért fontos és mi a haszna?
[2] FKF: A szelektálás története
[3] Járókelő: Szemétdomb a szelektív hulladékgyűjtő sziget körül
[4] Oricol: Waste recovery & recycling.
[5] Plastics Europe: Plastics - the Facts 2018 
[borítókép főoldalon] #Körkörös Gazdaság honlapja.