Amikor a műanyag szót halljuk, akkor ennek hallatán nem egyetlen anyagra, hanem anyagcsaládok százaira kell gondolni, amelyek mind-mind más és nagyon változatos tulajdonságúak. A műanyagok szerves anyagok, amelyeket fosszilis energiahordozókból és bio alapú, megújuló energiaforrásból lehet előállítani.

A világban megtalálható anyagok három nagy csoportra oszthatók: a fémekre, a kerámiákra és a polimerekre. A polimer anyagcsaládon belül találhatók meg a természetes polimerek, amelyek megújuló forrásból származnak. Ilyenek többek között a cellulóz, a bőr, a kaucsuk és a fehérje. A mesterséges polimerek, vagy ahogyan legtöbbet halljuk, a műanyagok is a polimerek családjába tartoznak, amelyek azonban önmagukban nem találhatók meg a természetben, ezeket az ember alkotta. A műanyagok származhatnak szintén megújuló-, vagy fosszilis forrásból. Jellemzően ma inkább még utóbbiból. Az elnevezés nem arra utal, hogy egy másik anyag pótlásaként hozták volna létre, elfogadottabb teória, hogy a szószerkezet a műszaki anyag lerövidüléséből jött létre.

A polimerek hosszúláncú vegyületek, ahol több ezer apró ismétlődő építőegység kötődik egymáshoz, kémiai kötések útján. Azonban a láncokat nem egy hosszú vonalszerű valamiként kell elképzelni, hanem inkább egy gombolyagként [1]. A mesterséges polimerek azonban nem csak műanyagokat jelentik, a legtöbb gumi is ide sorolandó. A természet saját maga évente nagyságrendileg 100 milliárd (10¹¹-en) tonna megújuló forrásból származó polimert állít elő. Mi emberek sem tétlenkedünk a magunk ~350 millió tonna (3,5*10⁸-on) éves mennyiségével, de azért még bőven elmaradunk a természet építőkedvétől. Ha a jelenlegi éves 4%-os ütemben növekszik a műanyagtermelés a Földön, akkor nagyjából 150 év múlva egalizálunk majd a természettel.

Pár milliméteres, színezett granulátumok

Azok a nagyon sokszínű műanyag termékek, amelyekkel leggyakrabban találkozunk, tipikusan kisméretű szemcsék, granulátumok megolvasztásával jönnek létre különböző feldolgozó gépeken. Döntően ezekből a gépekből kerülnek ki azok a műanyag termékek (fújt fóliák és a belőlük zacskók, margarinos dobozok, tusfürdős flakonok, szívószálak, poharak) is, amelyek rövid életciklusuk miatt hamar megjelennek a hulladékban. És döntően ezek azok a termékek, amelyekkel az emberek többsége a műanyagokat azonosítja; és ezen termékekből származó hulladékok miatt hangos a sajtó is nap mint nap. Habár a csomagolóipar a műanyagok egyik legnagyobb felvevőpiaca (a teljes műanyagpiac közel 40%-át uralja), az ebben a szegmensben készült termékek alacsony műszaki minőségűek és nem szabad nekünk sem csak ezekre az anyagokra gondolni.

Ha egy napunkra gondolunk, akkor szinte mindig használjuk a műanyagokat: a reggeli zuhanyzásnál és fogmosásnál, a ruházati termékeinkben szál formájában, az autóban, buszon, vonaton több ezer műanyagalkatrészen utazva, de ugyanúgy műanyaghoz nyúlunk, ha a telefont, vagy a számítógépet használjuk, esetleg éppen a szemüvegünket igazítjuk meg. És akkor még nem említettem a sportszereket, az autós versenyeket, a repülést, az energetikai piacot (különösen a szélerőműveket említve, mint zöld energia), a gyógyászati- és gyógyszeripart. Nem lehet véletlen, hogy ennyi helyen alkalmazzák ezt az anyagot, miközben használhatnának akár fémeket és kerámiákat is. Mégsem teszik, sőt senkinek nem jut eszébe betiltani sem. Viszont akkor ez az anyag mégsem lehet az emberiség ellensége.

Források:

[1] Czvikovszky T., Nagy P., Gaál J.: A polimertechnika alapjai. Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2000.
[2] National Geographic Magyarország honlapja: A műanyag.